Életjel

Közel fél éve nem posztoltam! Piszok gyorsan eltelt ez az idő. De akinek gyereke van, az tudja, hogy hihetetlen gyorsan elröpül ez az idő. Most már én is megtapasztaltam. Ráadásul Bencével egyre több mindent tudunk közösen csinálni. Pont tegnap, mikor elindultam pecázni, mondtam neki, hogy még egy picit nagyobb leszel és együtt mehetünk horgászni. Szegénykének fogalma sem volt, mit is jelent ez, de tetszett neki a dolog, és fülig érő mosollyal kísért az ajtóhoz, aztán rohant vissza az anyjához. No majd meglátjuk, mennyi kedve lesz az apja bolondos hóbortját csinálni. Lesz-e türelme sokszor a semmiért kint lenni a természetben? Bővebben…

Reklámok

Ahogy múlnak az évek

Ahogy telnek-múlnak az évek, és öregszik az ember, annál többet jelentenek számára a másoktól kapott apró kis gesztusok. Egy dicséret, egy elismerő kézfogás, vagy egy apró kis ajándék. Legalább is én nagyon nagy örömmel fogadom ezeket a dolgokat.  Bővebben…

Álmomban sem…

Amikor elkezdtem írni a blogot, azzal a céllal kezdtem el, hogy kiadjam magamból az élményeket, amiket szerzek a horgászattal. Balu egyszer azt mondta, hogy rajtam látszik, hogy élvezem a horgászatot. És ez így is van. Minden percét élvezem. Esőben, hóban, sárban, és nyári rekkenő hőségben. De sosem mertem volna gondolni, Bővebben…