Életjel


Közel fél éve nem posztoltam! Piszok gyorsan eltelt ez az idő. De akinek gyereke van, az tudja, hogy hihetetlen gyorsan elröpül ez az idő. Most már én is megtapasztaltam. Ráadásul Bencével egyre több mindent tudunk közösen csinálni. Pont tegnap, mikor elindultam pecázni, mondtam neki, hogy még egy picit nagyobb leszel és együtt mehetünk horgászni. Szegénykének fogalma sem volt, mit is jelent ez, de tetszett neki a dolog, és fülig érő mosollyal kísért az ajtóhoz, aztán rohant vissza az anyjához. No majd meglátjuk, mennyi kedve lesz az apja bolondos hóbortját csinálni. Lesz-e türelme sokszor a semmiért kint lenni a természetben?

Szabó Zoli nevét már szerintem sokan ismeritek. Egyik remek csalifaragó magyar mesterünk. Pár darab wobi pihen a dobozaimban (sajnos tényleg pihennek), és nem olyan rég megérkezett hozzám még egy gyöngyszem. Ráadásul ebből a csodabogárból csak pár darab repked a világban, de főként Magyarországon. Amikor kézbe vettem a darazsat, a szavam is elállt. Valami gyönyörű munka! Itt van pár fotó róla. Viszonyításként mellé tettem egy Rebel Bumble Bug wobit. Brutális a két csali között a különbség!

Szóval ezzel a kézzel készült remekművel indultam el domizni. Szépen, annak rendje és módja szerint már másnap este összepakoltam. Este még leültem focimeccset nézni, de az aranylábúak kellőképpen megalapozták a hangulatomat a meccs alatt, így az első félidő után inkább lefeküdtem aludni.

Reggel, ahogy felkeltem, éreztem, hogy valami nem kerek velem, de betudtam a vacsorának. Házi füstölt kolbász, saját kenyér, tejföl, és újhagyma volt a vacsora. Ez azért kellő mértékben meg tudja feküdni az ember gyomrát. Ennek tudatában elindultam. Az egyik kis patak volt a célállomás. Az előző napi 16-17 °C után ez a reggeli 5°C és szél nem tett jót a lelkemnek sem. Mondhattam volna úgy is mit sem ér a hideg szél nélkül! Szóval magamra vettem minden ruhámat ami nálam volt, de kevésnek bizonyult, mert vacogtam rendesen. De holmi hideg miatt nem fogok hazamenni. Elkezdtem dobálni. Egyből az elején meg is csíptem egy kisebb domit. Nagy volt az öröm, mert idén ez volt az első hal. Aztán jött egy óra csönd, sehol semmi. Pedig már a mozgásokat is lehetett látni.

Aztán megálltam egy kicsit jobban folyó szakaszon, hogy Zolinak a wobiját tesztelgessem. Kellően tiszta, áttetsző volt a víz, és jól lehetett látni a csalit, és hogy hogyan is mozog. Elkezdtem dobálni, és az első dobásra akasztottam valami brutális domit. Bőven 50 cm felett volt, de sajnos lemaradt. Mint utólag konstatáltam, a csalin lévő horog pici. Picivel szélesebb a potroha a darázsnak mint a horog, így aznap 3 szép halat sikerült vesztenem emiatt. De sebaj, mert ha így fogja adni a halakat ez a csali, akkor bajban leszek, ha valahová beszakítom! Aztán beütött a krach. Mint akit fejbe vertek, vagyis gyomron vágtak. Nagyon nem volt kerek nálam valami, így elindultam 2 óra peca után haza. Ahogy hazaértem kiderült, hogy párom sincs valami túl jól. Délutánra mind a ketten a nappaliban feküdve vívtuk a haláltusánkat, miközben a 20 hónapos pici fiúnk vígan ugrált rajtunk. Bencének cirka egy napig ment a hasa, mi meg kifeküdtünk ettől a kórtól. Ráadásul én még most is itthon vagyok, mert engem olyan szinten kiütött, hogy az valami félelmetes. Tegnap este 2 takaróval takaróztam, és remegve izzadtam és azon gondolkodtam, hogy hánynom kell-e vagy hasmenésem lesz.


Ennek ellenére egy jót pecáztam, csak a végjátékot másként gondoltam!

Reklámok

2 hozzászólás a(z) “Életjel” bejegyzéshez

  1. Szerencsés vagy. Nekem a nagyobbik lányom már most, öt évesen utálja a műlegyeket és a műlegyes horgászatot:)). A kicsiben van minden reményem…

    Kedvelés

Hozzászólások lezárva.