Soha ne mondd, hogy soha…vagy mégis?


Olyan dologra adtuk a fejünket MCFly-jal, amit így utólag nem igazán értek. Még magamon is meg tudok lepődni.Már többször megfogadtam, hogy én versenyre többet nem megyek, 24 órásra főleg nem. De most mégis beneveztünk egyre. Előkotortuk a match és feeder botokat, elkezdtünk készülődni, etetőanyagokat venni. Így leírva is vicces. 🙂

Aztán eljött a verseny napja. Reggel 5:30, a megbeszélt helyen vagyok, és várom Balut. De nem jön. 5:45-kor felhívom, hátha elaludt. A hívott szám pillanatnyilag nem kapcsolható…fasza. 5:50! Hívom megint, de még mindig nem kapcsolható. Sajnos tovább nem tudtam várni, mert 6-ra a tóparton kellett lenni a sorsolás miatt. Oda is kellett lépnem rendesen, hogy odaérjek. Közben Balu hívott, hogy defektet kapott, a pótkerék is defektes. Szóval hajnal 5-kor gumisnál volt. Fasza….jól indul a verseny.

A tó partjára érve már nagy volt a tumultus. Mindenki ott volt, és vártuk a sorsolást. Sajnos az én kezem nem szokott szerencsés lenni, és tartottam a sorsolástól, és még Balu defektje is kezdte erősíteni bennem a gondolatot, hogy ez ritka szar verseny lesz, ha már a reggel is így indul. És tessék, 14-es helyet húztam. Bele a közepébe. A lehető legrosszabb. Hely is alig volt, a mezőny közepén csücsülhettünk.

Így vágtunk neki a 24 órás küzdelemnek. Viszont a társaság kárpótolt sok mindenért. Mindketten nehezen viseljük már a tömeget magunk körül, legfőképpen a vízparton, így ezért is picit nyűgös volt a peca.
2
24 óra elteltével a 10. helyen zártunk. Megküzdöttünk rendesen ezért a helyért, mert a halak úgy döntöttek, hogy aznap nagyböjtöt tartanak. De az biztos, hogy efféle versenyek közelébe nem fogunk menni a jövőben. 😛

Reklámok