Ipoly 2014


Idestova több mint 10 éve kezdtünk el édesapámmal kijárni az Ipolyra kis nomád horgászatra augusztus 20 környékén. Az utóbbi években úgy alakult, hogy a kezdeti 2 fős mezőny néha 7-8 főre duzzadt. Főként a család többi tagja csatlakoztak hozzánk. Így már nem igazán a horgászatról szólt a dolog, mint egyfajta mini családi túlélőtábor lett, a nem is olyan vad vadonban. Most viszont ismét úgy hozta a sors, hogy csak ketten jutottunk ki a folyó partjára.

Előtte páran leugrottunk egy kis gázlós pecára az Ipolyra. Sajnos az időjárás nem volt a legkegyesebb hozzánk, de én kifejezetten jól éreztem magam. Ráadásul megfogtam idei első süllőmet. 😛 Virágzik az Ipoly. A Tisza mellett már a Dunán is meg lehet figyelni, de az Ipolyon ez még mindig kissé kuriózumnak számít.

A legyezést el kellett felejtenem, mert az áradó víz, annyira gyors és koszos volt, hogy esélytelennek láttam, hogy az eddig megszerzett tudásommal halat tudjak fogni. Így maradt a pergetés. Viszont annyira óvatosak voltak a halak, csak néha odakoppintottak egyet a csalinak, és ennyi.

Aztán az öreggel kiköltöztünk. Igaz, már helyet találni is nehéz volt, mert szinte az összes jó helyet elfoglalták. Mindenki kint tobzódott. Kicsit illúzióromboló volt látni, hogy az “érintetlen” kis folyóm partján a sok “profi” horgász hemzseg. Mindenkinél beélesítve az elektromos kapásjelző, és a bojlis sátrában, a bojlis ágyban fekve várta a megváltást.

Ahogy jártuk a part menti horgászhelyeket, egyetlenegy fiatalabb fickóval találkoztunk aki folyóvízi horgászatra készült. Feeder botok, meg bolognai botok voltak előkészítve a sátra mellett. De még ő is zavarta a szemem, mert nem ehhez vagyok hozzászokva az Ipolynál. Évről-évre egyre többen vannak, sok az “igényes” fajta, aki után lehet szedni a szemetet, meg a sörös dobozokat.

Ráadásul a szomszéd horgászhelyen volt szerencsénk belefutni egy másik állatfajba: a kutyás, hangosan zenét hallgató,  “menő vagyok!”-horgászokba. Nincs bajom a kutyákkal, de egy padlócirkáló szobakutya, aki akkora, mint a tengeri malacunk, az nem való ide. Főleg nem három, ugyanebből. Hála az égnek, Fifikééket gyorsan be kellett csukni az autóba, mert esőben mégsem lehetnek kint a kutyák, sáros lesz a pici kis lábuk. A probléma viszonylag hamar megoldódott: amilyen gyorsan jött a rossz idő, olyan gyorsan el is húztak a szomszédból.

Sajnos az eső minket is gyorsan menekülőre kényszerített, mert nem szerettünk volna traktoros segítséget kérni a kijutás miatt. Így felemás érzésekkel jöttem el a szeretett folyócskám partjáról.

Reklámok