Így pihenünk mi


Mit csinál a beteg horgász, amikor elmegy a családjával nyaralni? Hogyan pihen? Elmondom én nektek. Sehogy. Amúgy sem vagyunk nagy nyaralók, itt a falun, a zsákutca végén lakni eleve egy folyamatos nyaralás. Nincs ingerem messze menni, egy jó hétvégi peca is megteszi, ha kikapcsolódásra vágyom.
Idén mégis elmentünk kicsit a legnagyobb tavunkhoz, eleget téve unokabátyám meghívásának, ahol is fejedelmi ellátásban részesültünk 6 napon keresztül. Balatonfüreden utoljára ötéves koromban voltam, így a változásokról csak annyit mondhatok, hogy a strand homokjából ugyanolyan jól lehet várat építeni, a víz ugyanolyan nedves.

Talán a szórakozó fiatalok hangosabbak vagy többen vannak, vagy akkor még erre nem figyeltem. Lényeg hogy a négyéves Kende fiam csuda jól szórakozott, az asszony is jól érezte magát, és nekem sem jutott mindjárt másnap eszembe hogy mit keresek én itt – ez gyakran előfordul, ha az otthonomtól 30-40 km-nél távolabb megyek.

Sok program volt annak, aki ilyeneket keres magának, koncertek, kitelepült boros, pálinkás, kézműves standok, fuvolás lányok és nyenyerés ember. Neki dobtunk egy kis aprót is, ha már ilyen szép magyar zenét játszik (hadd nácizzon megint Atyafi :). Hétvégén még megnéztük a tihanyi piacot és a veszprémi vásárt, az előbbi inkább kézműves jellegű (rabló árakon), az utóbbi a nekünk való kincskeresős zsibvásár, mindenkinek ajánlom, aki szereti az ilyet.

Ennyit a családról, ez kérem horgász blog. Szóval pihenni úgy nem lehet, ha az ember minden nap hajnali négy környékén kel és megy halat kergetni, ahogy teszi ezt késő délután strand után is. Büszkén mondhatom, hogy öt napig én voltam az első józan ember reggel a parton, és nem bántam meg, hogy ezzel kilógtam a sorból. Amíg valaki úgy szórakozik, hogy mást nem zavar ezzel, addig nincs baj.

Itt egy péntek-szombat esti buli ugyanolyan, mint máshol, üvöltöző 18-20 éves erős emberek, nem volt olyan kuka a Tagore sétányon, ami nem volt a földre ürítve, mindenhol üres üvegek és törött poharak, Jókai, Hamvas és a többiek meg forognak a sírjukban. Persze a takarítóbrigád reggel félóra alatt úgy rendbe szedi a partot, hogy nyoma sincs az előző éjszakai dorbézolásnak, külön köszönet érte nekik.

Közben előkerülnek a korán kelők, na, ők is színezik az életünket, jó kis rögeszmecserék hajnalban, és kiderül, hogy több horgász jár itt bot nélkül, mint bottal. Mint könnyűpergető nyugodtan mondhatom, hogy helyi látványosságnak éreztem magam, több itt élő ember mondta, hogy milyen jó ilyet látni, egy idős hölgy pedig szinte körberajongott, amikor látta, hogy az alig tizenöt centis sügérke visszakerül a vízbe.

Elmesélték a helyiek, hogy hogyan tűntek el a balinok (2 balinrablást láttam a 6 nap alatt), a nagyobb harcsák, és általában mennyire rabolták ki a tavat az oda nem való „horgászok”. Ellenben a sügérállomány szépen gyarapodik, rengeteg a növendék, volt a horgon kis süllő, közepes csuka és gyerekkorom nyarait idéző, gyönyörű színekben játszó tenyeres naphal is (randa ikrazabáló).

Szép hét volt, köszönet érte Béla bátyámnak, Mártinak, a feleségének, Margitkának, aki mindent megtett, hogy királyi ellátásunk legyen, a helyi embereknek a beszélgetésekért, és a halacskáknak a szórakoztatásért!

 

Dergez Péter

2 hozzászólás a(z) “Így pihenünk mi” bejegyzéshez

Hozzászólások lezárva.