Szeles vasárnap


Ezen a hétvégén úgy alakult, hogy szombaton elmentünk párommal egyet bringázni Villány környékére. Volt ám móka, kacagás, borozás, pogácsázás, elázás, borulás, anyázás. Ennek ellenére is nagyon jó kis nap volt . Ezt a remek napot szerettem volna kicsit überelni ma a magam kis hobbiján keresztül.

Minap olvastam Atyafi blogbejegyzését, hogy a Pécsi-tavon szebbnél-szebb halakat sikerült fognia. Amikor két hete sétáltunk körbe a tavon és a part mentén láttam a sok csapó sügért, elhatároztam, hogy eljövök ide sügerezni valamikor. Ez épp mára esett, a fagyosszentek első napjára. Annak rendje s módja szerint széllel és lehűléssel meg is érkeztek. De ez sem szegte a kedvemet.

Próbálkoztam végig a part mentén keresgélve a sügér csapatokat, de mindhiába. A kisebb wobblerekben bíztam azért, hogy netán elcsípek 1-2 balint, de semmi. Egy élettelen kagylón kívül semmi nem akadt a horgomra.

Volt, aki igencsak örült a nagy szélnek, mert a helyi szörfösök irdatlan sebességgel szelték a hullámokat. Próbáltam egy szélcsendes kis zugot keresni, ahol talán rálelek a keresett kis csapatomra. Két óra cserkelés után meg is találtam, és láttam biztató jeleket a víz felszínén. Valami veszettül hajtotta a kis halakat, és egy-két nagyobb rablást is láttam. Így inkább kötöttem egy előkét, nehogy beleszaladjak egy csukába, és odaadjam neki a csalimat csak úgy. 😛

A túloldalt a nádasnál igen heves “harcra” lettem figyelmes – hangos harcsanász folyt. Ennek tudatában elkezdtem ezen a partszakaszon dobálni egy UL pálcával! 🙂 Felraktam egy 5 cm-es tvinyót 2 g-os fejjel, hogy azért tudjak távolságot dobni a “szélcsendben”. A második dobásra egy hirtelen rávágással jelentkezett a mai nap első hala.

Elsőre egyből csukára tippeltem, de kis időn belül megmutatta magát a szépség. Annyira meglepődtem, és egyben megörültem ennek a harcsafinak. Kb 1-1,5 kg-os kis kölyökharcsa éhezett meg a csalimra. A fárasztás leírhatatlan volt ezzel a finom kis pálcával. Sajnos a kis horog nem bírta ki a szákolásig, ezért a part mellett kiakadt a szájából. Ez az egy hal bearanyozta a mai napomat. Hihetetlen élmény volt a fárasztás.

 

Reklámok

24 hozzászólás a(z) “Szeles vasárnap” bejegyzéshez

    • Ahhoz haza kell mennem Nógrádba, hogy összeszedjem magamnak! Rajta vagyok a dolgon! 😉 Idén meg lesz a “palóc a parton” írás, és fotók! 😉 😀

      Kedvelés

  1. Viharos északi a nyerő, csak az a baj, hogy a völgy miatt néha teljes a szélcsend még akkor is, ha Pécsen földig hajlanak a fák.

    Kedvelés

  2. változatlanul jó képek! gratulálok az élményhez….én péntek délután botvég közelében kaphattam el nagyobbat a csukázó cuccal egyenletesen húzott gumihallal…csak mentünk-mentünk egyenes vonalú egyenletes mozgással a tökös közepén, úgy húzta a kajakot. A vékony fonott csak úgy vágta a növényeket, de kis idő után kiakadt a horog, amikor letette a lábát, és próbáltam kimozdítani.

    Kedvelés

  3. Változatlanul a Párom érdeme! De átadom Neki az elismerő szavakat. Iszonyatosan jó élmény volt UL pálcával fárasztani ezt a szép halat. És még nem is a komolyabb halak közül akasztottam.

    Kedvelés

  4. Komolyabb halat már nem biztos, hogy élmény lenne ul pecával fárasztani. 🙂 🙂
    Inkább csak szopás lenne.

    Kedvelés

    • Ki tudja?! Elég jól bírta a bot a küzdelmet! 😛
      Sajnos nekem nem sikerült olyan szép balinokat akasztani mint amiket Te fogtál, de ez a haresz kárpótolt rendesen! 😛

      Kedvelés

  5. Nem a boton múlik szerintem. Kijön egy takony bottal a 15 kilós harcsa is, ha jó erős a zsinór. Inkább az lenne a gond, hogy partról nem tudnál megfelelően irányítani egy jól megtermett halat és előbb-utóbb élne a terep adta lehetőségekkel. 🙂 Persze relatív dolog ez az ul peca. KInek, mi az ul. 🙂
    Van, aki már 0.0003 grammos botokkal dobál… Az már lehet, hogy UUL. 🙂
    Beteg ez a világ, de rendesen. 🙂

    Kedvelés

    • Nekem most a sok hínár miatt volt fent fonott. Igaz az is 0,08-as. Nem mertem megkockáztatni a monofilt, mert abból max 18-as amit használok.
      Ez az ultralight peca dolog is kezd kicsit a misztikus irányba átmenni. Én személy szerint minél finomabb cuccot tartom ul-nek. Ez olyan mint a feederezés. Lehet feeder botot venni 100-150 g dobósúly tartománnyal. De minek? Elveszti a lényegét akkor a feeder bot.
      De, hát kinek a pap kinek a paplan! 🙂

      Kedvelés

      • Szia!
        Köszönöm a bizalmat! 🙂
        Igazából magamnak írogatok, hogy visszanézhessem milyen béna is szoktam lenni! 🙂 😛 Na jó ebben a formában ez hazugság. 😀
        Köszönöm az elismerő szavakat!

        Kedvelés

  6. Hareszhoz gratula! Most ősszel raktak bele kb. 50 darabot egyet nekem is sikerült. Igaz heavy cuccal nem volt nagy szám… Sajnos a Pécsin nem sűrűn volt olyan, hogy kevés lett volna az UL. Inkább a nagyobb csalik miatt szoktam erősebb cuccost használni. (Thrillel , meg skinnerrel eltörném a perch bladet) . Sügerekhez jó idő balinokhoz meg sok szerencse kell. A Pécsin legalábbis mindennek össze kell jönnie. Mégegyszer hatalmas gratula!

    Kedvelés

  7. Ha 50-et beleraktak, akkor lehet hogy a 37. volt a Tiéd. Kár, hogy nem tudtad kiemelni, mert akkor most tudnánk, hogy hányas szám lett a homlokára sütve. 🙂 🙂 🙂
    Bocs, a humorom miatt, de nem tudtam magamban tartani… 🙂

    Kedvelés

  8. És közben arra is rájöttem, hogy milyen a Pécsi-tavi horgászszerencse! Olyan, mint a bányász szerencse! 🙂 Lyó szerencsét! 🙂

    Kedvelés

Hozzászólások lezárva.