Fáj-e a halnak?


„A tudatos élet világa olyan mint az ég: látod, ahogy átrepülnek a madarak az égen, de nem hagynak lábnyomot maguk után. Ha mély, őszinte, szívből jövő életet élsz, akkor te sem hagysz lábnyomokat magad után, és senkinek nem kell követnie téged. Mindenki a saját, nyugodt, csendes belső hangját kell hogy kövesse. Ne higgy senkiben. Meg kell találnod a belső meglátásodat, és azt kell követned. Akárhova vezet, számodra az a helyes út. Minden egyén egyedi, és minden egyéni életnek az egyediségében van a szépsége.” (Osho)

Már régóta húzódik a vita horgászok és állatvédők között: éreznek-e a halak fájdalmat? Eddig úgy vélték: az emlősökkel és a madarakkal ellentétben a hal érzéketlen, nem érez semmit. Amerikai kutatók azonban a szivárványos pisztráng fejében olyan részeket találtak, amelyek különböző ártalmas ingerekre reagáltak.

Gondoljunk csak bele, ebbe a tág fogalomba, hogy érzés. A halak sok mindent éreznek érzékszerveikkel. Ilyenek például a szaglás, ízlelés, látás, hallás, tapintás, egyensúly. Minden egyes érzés más-más funkciókat használ, és különböző reakciókat vált ki.

A kíméletes horogszabadítás a legfontosabb!

A kíméletes horogszabadítás a legfontosabb!

A tapintás nagyon fontos a halaknál, ugyanis a tapintóérzék szerepet játszik a közeli álló, mozgó tárgyaknál. Testüket ízlelőbimbók fedik, melyek a fejen, szájban, a száj környékén helyezkednek el nagyobb számban. A testük két oldalán egy vékony vonal húzódik, egyenesen vagy ívesen. Más néven ez az oldalvonal (linea lateralis), mely a fejen többfelé ágazik. Szerepe az egyensúlytartásban is számottevő. Tapintóérzékükkel képesek a hőmérsékletkülönbséget, a fájdalmat, az érintést, a vízáramlást és a mozgást érzékelni.

Így kiderül, hogy a halak igenis éreznek. Nem szerelmi bánatot, hanem fájdalmat, amikor a horogra akadnak. A horog egyenesen kiszakítja a szájuk egy szegletét alkalomadtán. Emlékszem, mikor pecázások alkalmával azzal nyugtattak gyermekkoromban, hogy ez nem fáj a halaknak. Bár én már akkor is sajnáltam őket, és hitetlenül álltam a dolog előtt, hiszen számomra minden élőlény érző lény. A hipotézisem így bebizonyosodott. A halak igenis éreznek!

Érintés. Amikor egy halat kifogunk, megérintjük, lassan, óvatosan, nehogy megszúrjon minket. Bele se gondolunk, hogy mit érezhet a hal, amikor a bőrünk hozzá ér. Nyilván először a meleget, melyet kezünk hője áraszt magából. A víz hőmérsékletét meghaladó kézhőmérsékletünk a második érzés, melyet a fájdalom után érez. Ekkor kivesszük a horgot a szájából. Nyilván ez sem túl kellemes számára. De érdekli-e a horgászt, hogy mit érez a hal?

Ha már fotózni szeretnénk a kifogott zsákmányt, legyünk kíméletesek.

Ha már fotózni szeretnénk a kifogott zsákmányt, legyünk kíméletesek.

Attól, függ, a horgász melyik „fajhoz” tartozik, és azon belül milyen alfajhoz. Ugyanis szokták mondani, hogy a horgász külön állatfaj. Persze ez vicc, de ha belegondolunk, mégis igaz. Vannak kíméletesek, kegyetlenek, hobbi horgászok, és az ő ellenségük, az állatvédő, aki szentül hiszi, hogy a halak éreznek, sőt, depressziósak is lehetnek.

Ezt a halat már előttem páran megakaszthatták, de van egy gyanúm, hogy nem kezelték le a sebeit.

Ezt a halat már előttem páran megakaszthatták, de van egy gyanúm, hogy nem kezelték le a sebeit.

Van, az elvadult horgász, akinek a kifogott hal csak egy zsákmány, és úgy tekint rá, mint eledelre, így nem adja meg neki a kellő bánásmódot vagy akár összevissza dobálja a véres állatot. Ő a kegyetlen horgász, aki öncélú, és nem veszi figyelembe az emóciókat.

Van a sporthorgász, akinek csak egy kellék a hal, a jól megérdemelt aranyérem, ami után a verseny nem szűnt meg, így még hevültebben fog neki a következő, nagyobb, szebb, öregebb hal kifogásához. Vadászat a végkimerülésig. Amit kifog, azzal kellően bánik, olykor visszadobja őket, ám nem nagyon érdekli, hogy mit érez a hal.

Akármekkora a hal, próbáljuk óvni. Még akkor is ha halászlé lesz belőle.

Akármekkora a hal, próbáljuk óvni. Még akkor is ha halászlé lesz belőle.

Van a jólelkű horgász, akit nem feltétlen a hal elejtése motivál, hanem az, hogy nyugodtan eltöltsön egy napot a parton, a hobbijának szentelve. Neki nem az a sikerélmény, ha fog valamit, hanem maga a tudat, hogy horgászni ment. Ha mégis rámosolyog a szerencse, és megadatik az öröm, hogy kifogjon valamit, akkor még nagyobb boldogságérzet önti el. A kifogott állattal jól bánik, elmolyol rajta, óvatosan veszi ki a horgot a szájából, megfelelő helyre teszi, figyel rá, vagy visszaengedi óvatosan a vízbe. Ő az állatbarát horgász.

Lényegtelen, hogy ki melyik kategóriába tartozik, hiszen ettől függetlenül majdnem mindenki megeszi végül a halat. Ám egy étteremben ülve sem tudjuk megmondani, hogy az előttünk lévő ínycsiklandó sült hal hogy került az asztalra. Vajon kegyetlenül? Óvatosan verték fejbe? Netán véresen feküdt a parton előtte? Nem gondolunk bele abba, hogy depressziós lehetett vagy hogy egyáltalán mit érzett utolsó pillanataiban.

A vita arról, hogy egyáltalán éreznek-e a halak, már nagyon régóta húzódik horgászok és állatvédők között. Az, hogy éreznek-e fájdalmat, határozottan nem bizonyított. Eddig úgy vélték, a hal érzéketlen, nem érez semmit. Ekkor jöttek az amerikai nagy tudósok és kutatók, akik a szivárványos pisztráng fejében olyan részeket találtak, melyek különböző ártalmas ingerekre reagáltak. Azt is megfigyelték, hogy a halak jeleznek, amikor káros hatás éri őket.

Számos jelentős viselkedésbeli és pszichológiai reakciót figyeltek meg, melyek magasabb rendű emlősöknél figyelhetők csak meg. Olyan receptorok után kutattak, melyek különböző szövetromboló hatásokra reagálva fájdalomérzetet produkálnak.

A halak fejét különböző mechanikai, kémiai és hő ingerekkel bombázták, s közben figyelték a hal idegi működését. A kísérlet során 58 receptort találtak a pisztráng fején, melyek legalább egy ingerhatásra válaszoltak. Ebből 22 nocireceptor volt, mely mechanikai nyomásra és a 40 fok feletti hőmérsékletre reagált, további 18 pedig úgynevezett polimodális nocireceptor. A receptoroknak ez utóbbi típusát most először találták meg halakban, s a kétéltűek, madarak, emlősök, sőt, az ember receptoraihoz hasonlítanak. A mechanikai küszöb azonban alacsonyabb volt az emberi bőrben lévő küszöbnél, talán mert a hal bőre sokkal vékonyabb.

A receptorok megléte még nem bizonyítja, hogy a szóban forgó állat tényleg érzi a fájdalmat, hiszen reakciója reflexszerű is lehet. Ezért mérget, illetve ecetsavat fecskendeztek a pisztráng szájába, míg egy másikéba kizárólag sótartalmú oldatot. A két hal teljesen másként reagált. Míg a sósavval és mérgező anyaggal itatott állat rángatni kezdte magát, addig a savval kezelt, a tartályhoz és annak falához dörzsölte száját, mely nem reflexszerű viselkedés.

Az állatvédő szervezetek már felszólítottak a halakkal való kíméletesebb bánásmódra. Ám ezek után a hobbihorgászok, hogy tudnak majd nem arra gondolni, hogy mit érezhet a hal? Még a halbiológusok is nagy cinizmussal állnak a kérdéshez. A szakemberek szerint a fájdalomérzet pszichológiai élmény, melyhez ezek az állatok nem rendelkeznek megfelelő aggyal, mert hiányzik az érzelemközpont belőlük. Úgy vélik, a halak nem ismerik a fájdalmat.

Akárhogy is legyen, fontos, hogy érző emberekként bánjuk a halakkal, függetlenül attól, hogy ők ezt érzik-e, vagy sem, mert minket, embereket, ez különböztet meg az állatoktól.

A "durva" bánásmódot hagyjuk meg nekik! ;)

A “durva” bánásmódot hagyjuk meg nekik! 😉

Elég sok írás foglalkozik ezzel a témával, egyéni döntés, ki hogyan bánik az élőlényekkel.

http://www.peca.hu/hirek/nem_ereznek_fajdalmat_a_halak/

Reklámok