A kezdet


Az ötletet közösen szültük meg Peti barátommal, aki most tanulja, most ismerkedik újra a horgászattal, mivel több, mint 10 éve abbahagyta, ő sem tudja azóta sem, miért. Én meg szeretem feszegetni a horgászat, vagyis a felszerelések határait, ezért is inkább finomszerelékes horgásznak tartom magam. Így esett a választás az ultra light pergetésre, ezen belül is a „patakhorgászatra”.

Több, mint 20 hektár vízfelületről beszélünk, de nem egybefüggő vízről van szó.

Baranyai „kisvizek” területe

A horgászegyesületnél sajnos nem igazán tudtak aktuális, friss térképpel szolgálni, ezért nem kis fáradtságunkba telt, amíg Petivel felkutattunk ezen területekről olyan térképanyagot, ami számunkra használható.

Ezt a térképet adták az egyesületnél. (Készült: 1962 december)

03_Az interneten fellelhető legfrissebb térkép.

Az interneten fellelhető legfrissebb térkép.

A vízterület határai: Fazekasbodától az országhatárig az összes mellékvizével együtt, de a Püspökszentlászlói pataknak csak Hosszúhetény község déli határáig terjedő szakaszára. A Birjáni, a Vókányi és a Palkonyai patakokra a Pécsi vízbe való betorkolásáig. A Bükkösdi vízre, Bükkösd község déli határától a Pécsi vízbe való betorkollásáig.

Célunk ezeket a vizeket bemutatni, és a közvetlen környezetét. Az itt fellelhető természeti kincseket, falvakat, na és persze e patakokban, vízfolyásokban megfogható halakat. Figyelembe véve az országos horgászrend szabályait, és a halak védelmében teljes titokban tartjuk a helyeket, ahol szerencsével jártunk és halat (halakat) fogunk.

04_A területen számos természetvédelmi terület van.

A térségben számos természetvédelmi terület van.

A Baranyai kisvizekre a következő egyszerű, és betartható szabályok érvényesek:

  1. Érvényes az Országos horgászrend.
  2. Felnőtt horgász 2 bottal, botonként legfeljebb 2 horoggal horgászhat.
  3. Merítő és haltartó háló használata kötelező.
  4. A pergető – műlegyező horgászat engedélyezett.
  5. TILOS: gépjárművel a művelt mezőgazdasági és gyepes területekre hajtani. A kialakult dűlő utakról letérni. Szemetelni, és a szemetes helyen horgászni. A növényzet irtása, az állatvilág zavarása. A tűzrakás! A környék nyugalmát felverő magatartás. A térségben lévő termelő halastavakon horgászni, a tavak partján horgász eszközökkel tartózkodni! Az ívó halak zavarása! A patakokat szennyezni. A halastavak ki- és befolyásától számított 50 m-en belül horgászni.
  6. A HORGÁSZ KÖTELES: a horgászati okmányait és a személyi igazolványát mindig magánál tartani és ellenőrzéskor, horgászeszközeivel és zsákmányával együtt vita és vonakodás nélkül bemutatni.
  7. Vízszennyezést, halpusztulást haladéktalanul jelezni kell! (Tel.: +3672/310-119)

Szóval nagyon egyszerű dolga van annak a horgásznak, aki ezekre a vizekre látogat.

Egy pár szó a felszerelésről.

Mivel nem egy „pihenős” pecáról van szó esetünkben, ezért minimalizálni kell a horgászathoz való eszközöket. Mivel pergetés a fő horgászmódszerünk, ezért ez is behatárolja a felszerelésünket. A lényeg, hogy egy hátizsákban elférjen minden, az esőkabát, elemózsia és az innivaló mellett. Felér egy kisebb túrával.

05_A teljes horgászfelszerelés.

A teljes horgászfelszerelés

Ezen kívül kell egy térkép, és persze olyan lábbeli ami az adott terepviszonyoknak megfelel. Amire készülünk, úgy hívják vándorhorgászat. Igen szép módja az aktív pihenésnek, ad egy kis helyismeretet, közben meg még horgászni is lehet kicsit. A fent mutatott felszereléshez még nem árt, ha van egy jó gumicsizmánk, néhány váltó zokni, egy bozótvágó, illetve egy minimál elsősegélycsomag.

Először a város (Pécs) területén levő vizeket vesszük szemügyre és kapjuk lencsevégre (miután kiderítettük, hogy kinek a kezelésében állnak), és így távolodunk egyre messzebb a civilizációtól. Jó-jó, azért nagyon távol nem leszünk, hisz Baranya a színhely.

Dergez Péter (deepee)

Szabó Balázs (szahoten)

Külön köszönet még Karácsony Gábornak, aki szintén megszállottan keresi eme kihívásokat. (http://atyafipeca.wordpress.com)